A női orgazmus zavar elnevezései Női orgazmus zavar a hivatalos elnevezés, amely összefoglalja a női orgazmus többfajta problémáját, nehézségét. Szokták még úgy is nevezni, hogy női orgazmus hiány, női orgazmusképtelenség, gátolt női orgazmus, anorgazmia. Illetve néha említik a frigiditás kifejezést, amely egyébként is téves, de az orgazmus zavara esetén többszörösen is az. Egyrészt mert arra utal, hogy a személy nem is vágyik a szexre, miközben az orgazmus hiánya, vagy nehéz elérése a legtöbbször nem jár együtt vágyhiánnyal. Másrészt pedig a frigiditás arra utal, mintha a probléma a nő egész személyiségét érintené, pedig ez nincs így, az orgazmus hiányát vagy nehéz elérését egy funkciózavarnak tekintjük, amely csak egy állapot, amely nem végleges, hanem fejleszthető, javítható, megszüntethető. Mikor beszélhetünk női orgazmus zavarról? A női orgazmus zavara többféle lehet, az élmény sok szintjét érintheti. Az orgazmus testi és lelki élménye is nagyon más mindenkinél, az orgazmus zavar is sokmindent jelenthez, néhány tipikus pontja ennek a skálának: Az orgazmust a nő átéli, de az orgazmus élménye jelentősen csökkent.
A szexszel kapcsolatban rengeteg mítosz, legenda kering, aminek fele sem igaz. Sőt, meglehetősen meglepő, hogy még a XXI. században is elég jól tartja magát néhány, valljuk meg valójában nevetséges feltevés. Fotó: Shutterstock Ugyanakkor vannak olyan misztikus dolgok, amelyekről azt gondolnánk, hogy a kutatások már rég tisztáztak, de például a G-pont még manapság is vitákat szül, igaz ma már az emberek többsége nem vonja kétségbe a létezését, bár azt még nem tudjuk egészen biztosan, hogy mi is az. Nagyjából hasonló a helyzet a női ejakulációval kapcsolatban is. Ugyan a felnőttfilmek manapság imádják a férfiakat kenterbe verő spriccelő nőket, de aki látott már ilyesmit, az biztos lehet benne, hogy itt valami látványos és bizarr trükkről lehet szó. Ugyanakkor persze sokakat foglalkoztat, hogy a valóságban is lehetséges-e ilyesmi. A válasz csakis egy határozott igen lehet. Ugyanakkor is fennáll a probléma, hogy amikor egy nő szex közben ejakulál, akkor pontosan mi is történik. Sokan állítólag kifejezetten szégyellik, amikor szex közben ez történik velük, mert azt gondolják, hogy valójában lepisilték a párjukat.
Arcpirítóan őszintén beszélgetünk, a női hüvely dinamikáról A Tao szerint a női orgazmusnak 9 szintje van. Te meddig jutottál már? Prosztata masszázs, élmény beszámoló Ágitól Sex, no sex, mi lehetséges mindezen túl? Hallgatói észrevétel kapcsán beszélgetünk. Mi is a célunk, mire is szeretnénk benneteket invitálni? A legtöbb férfi a méret miatt aggódik. Mi más is lehetséges a nők szerint? Belemész, kompromisszumot kötsz vagy konszenzus születik és saját vágyadból választasz? Hallgatói kérdés alapján járjuk körül a témát. Sok- sok elvárás, szándék az, ami felbukkant. Neked mi a nézőpontod? James Prescott kutatása alpján beszélgetünk a minőségi szexről, a szexualitásról, a szexuális energiák természetességéről, a házasság előtti szexről. Az egyénre, társadalomra való hatásáról, az öröm, boldogság megélésében, a kontrollálhatóság, erőszakosság, szégyen, bűn tükrében. Születésnapi visszatekintés Mi lehetséges az adok, kapok-on, a technikán túl? Hallgatói kérdés alapján beszélgetünk Mostrar mais
Nem minden orgazmus szexuális jellegű A tanulmányok és kutatások során több ember is beszámolt arról, hogy orgazmusuk nem csupán szexuális helyzetek és élmények hatására aktivizálódott. Lehetnek olyan hétköznapi szituációk és cselekvések, amelyek kiválthatják az orgazmust. Ilyen például: repülés közbeni turbulencia, bokastimuláció, szülés, szoptatás, kerékpározás, bizonyos típusú zenehallgatás, és egyéb szokatlan dolgok. Ebből kiderül, hogy az orgazmus nem feltétlen szexuális vagy genitális esemény, hanem sokkal inkább neuropszichológiai folyamatok összessége, amely a stimuláció különféle folyamataihoz és formáihoz kapcsolódik (beleértve például a látványokat, a hangokat, az ízeket, képeket). Forrás: Pixabay A házas férfiak közel fele nem tudja megmondani, hogy a párjának mikor volt orgazmusa Sajnos a férfiak zöme nem elég figyelmes, és nem elég jó abban, hogy felismerje, mikor volt, vagy volt-e egyáltalán orgazmusa a párjának. A Journal of Sexual Medicine 1600 heteroszexuális párt kérdezett meg a szexuális életükről.
A nők hatalmas színészek, ezzel mindenki tisztában van. Ez pedig az ágyban is igaz, hiszen a gyengébbik nem gyönyörének sokkal kevésbé vannak kézzel fogható jelei, mint a férfiak örömének. De azért mégis csak akadnak jelek, amiket nem tudunk megjátszani, és arra utalnak, hogy csúcsra jutottunk: Szimpatikus idegrendszer Az idegrendszer működését több szempontból is lehet csoportosítani, ám a mi témánkat illetően most két halmazra szedjük szét: létezik szimpatikus és paraszimpatikus beidegzés. Előbbi mozgósítja a szervezetet bizonyos külső impulzusok hatására, mint például a szex. Átvivő anyaga az adrenalin, melynek hatására gyorsul a szívműködés, tágulnak a vázizom erei és a koszorúerek, szűkülnek a nyálkahártya, valamint a bőr erei is. A vércukorszint és a vérnyomás, illetve az oxigénfogyasztás emelkedik. A tüdő hörgőcskéi tágulnak, és szaporább, szakaszosabb lesz a légzés. Az orgazmusnak tévedhetetlen jelei vannak, amelyekből bárki könnyedén kiolvashatja a valóságot Forrás: Shutterstock Ez történik velünk szex közben és az orgazmus során is, ezek pedig olyan jelek, amelyeket még a legügyesebb színészek sem tudnak befolyásolni.
Az utóbbi tanfolyamon résztvevő nők több és jobb orgazmusról számoltak be. A minőségi szexuális oktatás szó szerint megváltoztatja az életeket, nem beszélve arról, hogy hova helyezzük a fókuszunkat. Ha csak azt vagyunk képesek észrevenni, ami nincs, vagy nem lehetséges - vagy csak eddig nem volt rá lehetőségünk-, akkor soha nem fogjuk tudni elérni azt, amire valójában vágyunk. A hiány nem lehet az élet egyetlen területén sem kiindulópont! Forrás: Getty Images A nők is megélhetik álmukban az orgazmust A férfiakról és a fiúkról tudjuk, hogy néha éjszakai emissziót tapasztalhatnak: alvás közben orgazmust és magömlést érnek el. Alfred Kinsey szexkutató 1953-as tanulmányaiból és kutatásaiból kiderül, hogy a nők 37%-a 45 éves koráig már tapasztalt éjszakai orgazmust, és a legújabb kutatások is azt mutatják, hogy a nők bizony igen gyakran élnek meg szexuális álmokat. A REM alvásfázis alatt, ha elég forró az álmunk, akkor a hüvely véráramlása megnövekszik és nem ritka, hogy ez a jelenség aztán éjszakai orgazmushoz vezet.